Skip to main content

TERRA HUNGÁRIA

Katrics Petra, Bálint Csaba

Az idea. „Minden évben januárban kivetkezek, mint alkotó állok ott a januári csöndben, eltávolodok a ruháimtól, amit terveztem az évek alatt, a matyótól, az alkotástól. Jön ez az érzés minden évben, már barátomként fogadom, nem halok bele, engedem, hogy átrobogjon rajtam, mert tudom, alig pár nap múlva a matyó virágai újra indaként kúsznak fel rám, és mindig többet hoznak magukkal, mint azelőtt. Az idén azt az ideát hozták, hogy mi lenne, ha botanikailag lefordítanánk a mintakincset, vajon a régi öregek mit rajzoltak. Erdőben, kertben, szántóföldön, legelőn mi volt az a virág, amit papírra vetettek és rajzolták meg azt az isteni rendet, ami a világunkat felépíti, és a magyar ornamentikában gyönyörűen leképeződik. Hát gondoltam, keverjünk ezen növények illóolajából parfümöt, és mutassuk meg a matyó, a kalocsai, a kunsági minta illatát. Aztán jött a gondolat, hogy a Kárpát medencében termő növények hazai lepárlásából származó illóolajokból, a magyar anyaföld, a szülőföldünk illatait is megalkothatnánk.” Katrics Petra és Bálint Csaba, vajdasági magyar parfümőr fúziós munkájából született a Terra Hungária parfümkollekció. (A parfümkollekció az Agrárminisztérium támogatásával jöhetett létre)

Web: www.terrahungaria.hu
Email: parfumsbalint@gmail.com
Tel: +38163511810
Facebook: terrahungariaparfum